A tiszti ivászat, avagy a „katonai” alkoholizmus
hozzáadva: 2011.09.01 08:26szerző: Bruce_Seven
Mint tudjuk az alkohol nem megoldás, csak pillanatnyi tünetelkendőzés. Ugyanakkor sokaknak a megélhetés kényszerű biztosítása végett, szükséges rosszként hozzácsapódik az életéhez..
Az alkoholizmussal kapcsolatosan végeztem egy kisebbfajta közvélemény kutatást a saját ismeretségi körömben, azon személyek között, akik a katonai pályát választották. Vizsgálódásom fő célja volt kideríteni, hogy a katonaság kötelékében alkalmazott személyek miért vállnak rendszeres ivóvá, majd később gyakorló, s legvégül súlyos alkoholistává.
A jelenség gyökereinek első sorban szociológiai háttere van. E téren arra a következtetésre jutottam, hogy kétféle katona létezik. Az első az, aki hivatástudatból megy el katonának. Ők két alcsoportból tevődnek össze. Az egyik csoportba tartoznak azok, kik tiszti iskolát végeztek, s így magasabb beosztásban kezdik pályafutásukat. A másik csoportba azok tartoznak, kik a ranglétra legaljáról próbálnak felkapaszkodni és a munkaidejük alatt megpróbálják tovább képezni magukat. A másik főcsoportba tartoznak azok, akik a munkanélküliség lejtőjén haladva, egyéb munkalehetőség hiányában, a biztos megélhetésük reményében elmennek szerződéses katonának. A szerződéses szolgálat maximális időtartama 15 év, utána vagy átmennek hivatásos katonának, vagy munkaviszonyuk megszűnésével egyéb területeken próbálnak szerencsét. De egy valami biztos. A főcsoportokat és az alcsoportokat egyvalami köti össze. És ez a valami nem más, mint maga az alkohol.
Azt mondják, hogy a katonai élet stresszes. Ez így nem teljesen igaz, mivel a megkérdezettek egybehangzóan átlagosan napi két óra effektív munkaidőt vallottak be. Ebből az következik, hogy a maradék 6 óra munkaidőn belüli szabadidőt szükségképpen el kell tölteniük valamivel. Ez számikra általában dohányzással, rádióhallgatással, net-ezéssel, playstation-özéssel és olvasással telik. Tehát ebből az következik, hogy a munkájuk nemhogy nem stresszes, hanem egyenesen dögunalmas, mi idővel frusztrációt vált ki, biztos utat mutat a szerek kipróbálásához, ugyanakkor egy tökéletes út is egyben a depresszióba. Tovább latolgatva a témát, már bele se mertem gondolni mivel töltik a katonák a munkán kívüli szabadidejüket. Hát általában semmi jóval. Ez alól kivételt képeznek a szabadidejük egy részét testmozgással elütő, általában kondi terembe járó egyének. Ők azok akik legalább „valami értelmeset” csinálnak. Csak éppen az adott tevékenységet illegális teljesítménynövelő szerekkel végzik. Létezik még egy kisebb csoport kik szabadidejükben érettségire készülnek, vagy különféle továbbképzésekre járnak. Sajnos ők vannak a legkevesebben. A túlnyomó többség pedig, a szabadidejében nem csinál semmit, ami önfejlesztő hatással bírna saját maguk számára.
Végignézve a munkaidőt és a délutáni szabadidőt, jöhet az este. Hát ebben az időintervallumban a katonák nagy része kisebb csoportokba verődve elkezdi látogatni a kocsmákat. Majd este 10 óra tájékára a laktanyák elkezdenek hasonlítani egy szellemváros által nyújtotta „idilli” képre. Az egyes csoportok tagjai az eltávozás alatt a mértéktelen alkoholfogyasztást a cigarettázással és a szerencsejátékkal karöltve kivétel nélkül sportként űzik. Ez az életforma mindenki számára egyértelmű, hogy egy idő után veszélyessé válik. Életstílusukból adódóan a csoport tagjai egyre kevesebbet költenek egészséges táplálékokra, ugyanakkor egyre többet költenek élvezeti szerekre és szerencsejátékra. Mindennek az eredménye egy teljesen különc életformát élő társadalmi csoport létrejötte lesz, melynek tagjai az „elvadultságukból” kifolyólag az élet egyéb területein képtelenek lesznek boldogulni. Szellemileg is és fizikálisan is leépülnek, anyagilag leégnek kölcsönt kölcsönre halmoznak, társas kapcsolataik felbomlanak és akarva-akaratlanul is ráterelődnek az alkoholizmus rögös mezsgyéjére.
Így a hosszú távú végeredmény már mindenki számára ismert. De lássuk csak a katonák alkoholistává válásának belső okait. Először is, ki nem illeszkedik be a közösségbe, azt a közösség kilöki magából. S mint láttuk, hogy egyes egyéneknek a katonaság volt az egyetlen lehetőségük, így bizton állíthatjuk, hogy egészségük árán is mindenáron tartozni szeretnének az „őket felkaroló” társadalmi csoporthoz. Tehát először idegenkednek ettől az életformától, később megszokják, majd végül teljesen természetesnek tekintik. Katonáink súlyosabb esetekben már a munkaidőben is a szeszhez nyúlnak unalmuk és magányuk elűzése céljából. Apropó magány. A vizsgált területeken szolgáló fiatal katonák többségének nincs tartós kapcsolata, szexuális szükségleteiket örömlányok segítségével elégítik ki. Így ebből is látszik, hogy a katonai hivatás gyakorlása nincs valami szoros kapcsolatban sem az egészséges életmóddal, sem az egészséges szexualitással, sem pedig a legtöbb társadalomban élő normális életet élő egyén életpályájával. A honvédségi körhöz tartozó egyéneknek lassacskán a laktanya lesz az otthonuk, kitaszítódnak az előző családjuk által nyújtotta óvó kötelékből és egyre egymásra utaltabbá vállnak. Mindennek eredménye képen az értékrendjük megváltozik, szervezetük elhasználódik, elkezdenek „egy nyelvet beszélni”, egyre inkább csak egymás társaságában érzik jól magukat. Majd végül, az anyagi korlátaikon belüli féktelen szórakozás és a mértéktelen testi élvezetek habzsolása lesz a mindenük. S teszik mindezt a társadalom perifériájára szorulva, a szerfüggőség végeláthatatlan labirintusában, majd idővel a teljes szellemi és fizikális leépülés birodalmában, egy szomorúan végződő életpályán át.
Br.7
A jelenség gyökereinek első sorban szociológiai háttere van. E téren arra a következtetésre jutottam, hogy kétféle katona létezik. Az első az, aki hivatástudatból megy el katonának. Ők két alcsoportból tevődnek össze. Az egyik csoportba tartoznak azok, kik tiszti iskolát végeztek, s így magasabb beosztásban kezdik pályafutásukat. A másik csoportba azok tartoznak, kik a ranglétra legaljáról próbálnak felkapaszkodni és a munkaidejük alatt megpróbálják tovább képezni magukat. A másik főcsoportba tartoznak azok, akik a munkanélküliség lejtőjén haladva, egyéb munkalehetőség hiányában, a biztos megélhetésük reményében elmennek szerződéses katonának. A szerződéses szolgálat maximális időtartama 15 év, utána vagy átmennek hivatásos katonának, vagy munkaviszonyuk megszűnésével egyéb területeken próbálnak szerencsét. De egy valami biztos. A főcsoportokat és az alcsoportokat egyvalami köti össze. És ez a valami nem más, mint maga az alkohol.
Azt mondják, hogy a katonai élet stresszes. Ez így nem teljesen igaz, mivel a megkérdezettek egybehangzóan átlagosan napi két óra effektív munkaidőt vallottak be. Ebből az következik, hogy a maradék 6 óra munkaidőn belüli szabadidőt szükségképpen el kell tölteniük valamivel. Ez számikra általában dohányzással, rádióhallgatással, net-ezéssel, playstation-özéssel és olvasással telik. Tehát ebből az következik, hogy a munkájuk nemhogy nem stresszes, hanem egyenesen dögunalmas, mi idővel frusztrációt vált ki, biztos utat mutat a szerek kipróbálásához, ugyanakkor egy tökéletes út is egyben a depresszióba. Tovább latolgatva a témát, már bele se mertem gondolni mivel töltik a katonák a munkán kívüli szabadidejüket. Hát általában semmi jóval. Ez alól kivételt képeznek a szabadidejük egy részét testmozgással elütő, általában kondi terembe járó egyének. Ők azok akik legalább „valami értelmeset” csinálnak. Csak éppen az adott tevékenységet illegális teljesítménynövelő szerekkel végzik. Létezik még egy kisebb csoport kik szabadidejükben érettségire készülnek, vagy különféle továbbképzésekre járnak. Sajnos ők vannak a legkevesebben. A túlnyomó többség pedig, a szabadidejében nem csinál semmit, ami önfejlesztő hatással bírna saját maguk számára.
Végignézve a munkaidőt és a délutáni szabadidőt, jöhet az este. Hát ebben az időintervallumban a katonák nagy része kisebb csoportokba verődve elkezdi látogatni a kocsmákat. Majd este 10 óra tájékára a laktanyák elkezdenek hasonlítani egy szellemváros által nyújtotta „idilli” képre. Az egyes csoportok tagjai az eltávozás alatt a mértéktelen alkoholfogyasztást a cigarettázással és a szerencsejátékkal karöltve kivétel nélkül sportként űzik. Ez az életforma mindenki számára egyértelmű, hogy egy idő után veszélyessé válik. Életstílusukból adódóan a csoport tagjai egyre kevesebbet költenek egészséges táplálékokra, ugyanakkor egyre többet költenek élvezeti szerekre és szerencsejátékra. Mindennek az eredménye egy teljesen különc életformát élő társadalmi csoport létrejötte lesz, melynek tagjai az „elvadultságukból” kifolyólag az élet egyéb területein képtelenek lesznek boldogulni. Szellemileg is és fizikálisan is leépülnek, anyagilag leégnek kölcsönt kölcsönre halmoznak, társas kapcsolataik felbomlanak és akarva-akaratlanul is ráterelődnek az alkoholizmus rögös mezsgyéjére.
Így a hosszú távú végeredmény már mindenki számára ismert. De lássuk csak a katonák alkoholistává válásának belső okait. Először is, ki nem illeszkedik be a közösségbe, azt a közösség kilöki magából. S mint láttuk, hogy egyes egyéneknek a katonaság volt az egyetlen lehetőségük, így bizton állíthatjuk, hogy egészségük árán is mindenáron tartozni szeretnének az „őket felkaroló” társadalmi csoporthoz. Tehát először idegenkednek ettől az életformától, később megszokják, majd végül teljesen természetesnek tekintik. Katonáink súlyosabb esetekben már a munkaidőben is a szeszhez nyúlnak unalmuk és magányuk elűzése céljából. Apropó magány. A vizsgált területeken szolgáló fiatal katonák többségének nincs tartós kapcsolata, szexuális szükségleteiket örömlányok segítségével elégítik ki. Így ebből is látszik, hogy a katonai hivatás gyakorlása nincs valami szoros kapcsolatban sem az egészséges életmóddal, sem az egészséges szexualitással, sem pedig a legtöbb társadalomban élő normális életet élő egyén életpályájával. A honvédségi körhöz tartozó egyéneknek lassacskán a laktanya lesz az otthonuk, kitaszítódnak az előző családjuk által nyújtotta óvó kötelékből és egyre egymásra utaltabbá vállnak. Mindennek eredménye képen az értékrendjük megváltozik, szervezetük elhasználódik, elkezdenek „egy nyelvet beszélni”, egyre inkább csak egymás társaságában érzik jól magukat. Majd végül, az anyagi korlátaikon belüli féktelen szórakozás és a mértéktelen testi élvezetek habzsolása lesz a mindenük. S teszik mindezt a társadalom perifériájára szorulva, a szerfüggőség végeláthatatlan labirintusában, majd idővel a teljes szellemi és fizikális leépülés birodalmában, egy szomorúan végződő életpályán át.
Br.7
ugrás az oldal tetejére